karácsony.

Sok Boldogot mindenkinek, így utólag - 24én nem volt időm írni és most értem haza a karácsonyozásokból.
Nagynéniénél voltunk tegnap "magyar karácsonyozni", ottaludtam, ma pedig mentünk Adrian apujához "angol karácsonyozni". csakhogy ne legyen már hiányérzetemm idén is megvotl a 3 ünnepi menü és ajándékozás - már szinte otthonéreztem magam :P
de az iróniát félretéve - sose akarjátok megtudni h milyen család nélkül. nem igazán akarok róla írni, mert nem akarok egy karaktert se visszakapni, ami sajnálattal teli. ezt most én vállaltam, én azthiszem egész jól bírtam. :)
(mondjuk tény h tartja bennem a lelket h apumék január 17én jönnek....igen, számolom a napokat :$)

nade inkább azt akarom írni h mire emlékszem régről - és hogy kaptam vissza több év "elutasítását" idén...szoval, kiskorunktól kezdve hugi meg én általában anyuval készülődtünk és filmet néztünk karácsony este, amig apu fát diszített, ajándékot hordott, majd persze bezárta a nagyszoba ajtaját, mert oda vártuk az angyalkát :) ő szerencsésen és mindig pontosan megérkezett a vacsora végére, csilingelt, majd minden évben pont akkor röppent ki az ablakon, mikor mi kinyitottuk a szoba ajtaját - vagyis sose találkoztunk vele :)
egyik évben -4 vagy 5 éves lehett - én nagyon le akartam fülelni, meg is kértem aput, h adja nekem a szoba kulcsát, majd én felügyelem ezt a szégyenlős kis angyalt, abban az évben látni akarom... na és persze akkor már biztos akartam lenni benne, h tényleg ő hozza az ajándékokat... kulcsot kaptam, de persze akkor is meglógott és pár évvel később -mikor már tudtuk a karácsony "titkát" - apu nosztalgikusan emlegette fel, h milyen büszkén vigyáztam egy teljesen más zárt nyitó kulcsra egész este :)
..vannak még kisebb emlékképek - anyuval moziba mentünk, míg apa ellátta az otthoni teendőek, a feldíszített városba mentünk ajándékbontás után.... és ugye az ajándékok és csoda... tulajdonképpen nagyon jó emlékezni rá, szinte meseszerű volt az egész ünnep kiskoromban (sőt, ahogy belegondolok, szinte a gyerekkorunk is....)
persze, már akkor is erős akaratú voltam, általában hugi ajándékait is én szabadítottam ki a csomagolópapírból :D ő kevésbé díjazta. :)
és annyira hagyományos volt, hogy 24-én családdal, nagyszülőkkel ünneplünk, akkor este mamánál alszunk, majd következő nap utazunk a Dunántúlra másik nagyszülőkhöz... vagyis, végülis kiskoromtól kezdve többször karácsonyoztunk...
csak ugye változtak a dolgok....általános iskolásan már mi is vettünk apró ajánándékokat mindenkinek és lassan már csak azért tartottuk be a régi "angyalka" mesét, mert szép volt...de aztán ahogy 14 éves lettem, kezdett megfakulni az egész... a zenéket sose szerettem, mármint a tipikus karácsonyi dalokat - másrészt az ünnep már mostanában már sokkal inkább a "szebb-nagyobb-több" jelszóval érvényesül... önámítás... és ugye miért csak aznap öleljük meg a másikat és mondjuk, hog szeretjük miért csak aznap öltözzünk ki egy vacsorához... (utóbbi -mert hagyomány, előbbi pedig kár ha így van.. de ezt a 14éves lázadó énemnek mondhatták volna..) szoval innentől kezdve volt, hogy nem vártam az ünnepet...
megvettem az ajándékokat, aznap este mosolyogtam és a következő években pedig már legalább 3 alkalomra osztottam be a "szeretlek" adagokat... (ebben az évben váltak el anyuék, szoval első este vele, másik apával, harmadik a nagyszülőkkel...) és utólag rossz visszagondolni, de sajnos tényleg az volt, h ekkor már idegenkedtem anyu ölelésétől, az angliába utazásom napjáig nem szerettem, ha hozzámér - nagyon rossz leírni, de sajnos így van... most ölelném, ha itt lenne..
szoval, visszakaptam a leckét - akkora űr van most bennem, hogy alig bírom....és nagyon furcsa, apuval is azóta van szülő-gyerek kapcsolatom, mióta Anitával él... megváltozott, lazább lett, sőt, talán már nem is annyira gyerekként bánik velem (elvégre felnőttem :D).... de neki már hagytam mostanában h hozzámérjen... előtte évekig neki sem... főleg, míg el nem költözött... akkor volt legalább egy év-másfél év, amikor gyakorlatilag nem is beszéltünk egymással... szinte nem is jelentett semmit, hiszen én lázadtam, makacskodtam és mindenhol azt éreztem, h keresztbe tesz nekem...na, de ez más lapra tartozik, talán egy másik alkalommal.
csak ennyi, h hiányoztok!

és szerencse h Mártiék ittvannak és velük voltam - tényleg megmakkantam volna... de így meg legalább egy nap nyugira van szükségem, miután másfél napig Catherine-nel egy légtérben voltam :) hihehetlenül hiperaktív a leányzó... :P
és amugy nagyon jó volt... mindkét nap bazijót ettünk (sült kacsát Mártinál, pulykát Adrian apujánál), jó hangulat volt, de pont az hiányzott, ami tényleg az én családom.... az ennél nagyobb nyüzsgés... mármint, olyan fajta, amit nem egy 4 és fél éves lányzó művel 0-24ig egymagában - hanem pont az, amit szinte unalmasnak és megszokottnak találtam otthon.... iszonyatosan durva :$
ja, és kaptam egy H&Mes táskát Mártiéktől (én választottam, de így tutira az én ízlésem :D), iszonyatjó, majd megmutatom, George-tól (adrian apuka) meg desszertet és egy kis zsebpénzt :)furcsa volt picit, mert ugye idén nem vártam el h halomnyi ajándék várjon, én is egy-egy valamit adtam mnidenkinek.... és tudtam h persze Cathy lesz a középpontban... de igazából ezzel éreztem meg, h igen. én mostmár felnőtt vagyok.... naaaggggyooon furcsa :)
ezt is megéltem.

és most lüktet a fejem az ABBA cdtől, Cathy nonstop 'intézkedéseitől', a hasam televan és egyedül vagyok itthon.... akartam még filmezni, de túl fáradt vagyok.